Wirtmann Ferenc és Kerekes József nyerte a WHB Győr Rally Historic kategóriáját. Az ORB2-ben Czékmány Norbert és Takács Gábor állt a dobogó tetejére.
A Historic kategóriában gyakorlatilag rajt cél győzelmet arattak Wirtmannék. Az előnyük akkora volt, hogy a végén a szakaszelsőségekért sem kellett küzdeniük, Az első nap után már egy perc feletti volt az előnyük Rónay László és Csuri András előtt, a második napon pedig már nem kellett sietniük, és bő máfél perces különbséggel nyertek. A nagy csata mögöttük zajlott, a Rábaringen megszerezte a második helyet a Balogh Sándor – Taskó András páros, Rónayék pedig hiába adtak bele mindent az utolsó gyorsaságin, 3.6 másodperc előnye maradt a Fiat 131-gyel versenyző duónak, így Baloghéké lett a második helyért járó trófea, Rónayék pedig a harmadik helyen fejezték be a versenyt.
Az ORB2-ben egynapos volt a verseny. Czékmányék mindössze egyetlen gyorsaságin nem futották meg a legjobb időt, de a második körben már a Rábaringen is javítottak és 41 másodperces különbséggel nyertek a Kocsis Imre – Bakos István duó előtt. Zoltán Kevin és Búzás Róbert a második szakasz után még az élen állt, de ezúttal a technikai hibák megkeserítették az életüket és a harmadik helyen értek célba.
Nyilatkozatok a céldobogó előtt:
Wirtmann Ferenc (Historic 1. hely): Nem volt annyira egyszerű, mint ahogy az idők mutatták, mert itt minden pályán történhet valami gond. Első nap próbáltam sietni a jobb minőségű pályákon, hátha egy kis előnyt össze tudok szedni, és akkor másnap a veszélyesebb szakaszokon inkább lassabban megyek. Aztán végül is megmaradt az előny, nem volt semmi gondunk. Cseszneken leforgott az autó, 181 volt a vége. Ez régi motor, nincs elektronika ami letilt, figyelni kellett és visszavettem, mert különben forogna a végtelenségig. A második napon a Rábaring és a Belváros nem a szívem csücske, jobban szeretek az erdőben menni. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a kezdeményezés nagyon jó, az egész városnak jót tett, felpezsdítette, és a versenyzők is szeretnek sok néző előtt menni, mert tudják produkálni magukat.
A Győr Rallynak örülök, bár nekem nem új, én ötven éve is mentem a Volán Rallykon, de akkor ezek a pályák nem voltak még. Jó volt vissztérni Győrbe. A jövőn elgondolkodunk, mert a két magyar verseny CEZ futam volt, és azokat megnyertük, de ahhoz, hogy értékeljenek minket egy külföldi versenyen is kell menni. ezért lehet, hogy kimegyünk egy szlovén futamra.
Czékmány Norbert (ORB2 1. hely): Nagyszerű verseny volt, de ezt mindig könnyű mondani, mikor gondmentes és győzelemmel zárul. Nagy problámáink, mint az előző versenyeken most nem voltak. Néha szoros volt a gyorsaságikon a csata, de többnyire stabil előnyünk volt és tudtunk ebből építkezni. A Rábaring megviccelt itt-ott, Tényő jobban feküdt nekünk, a városi szakaszhoz pedig szeretnék gratulálni a rendezőknek, nagyon jó promóciós jellegű hozzáadott értéket képvisel egy ilyen szakasz, öröm volt ennyi ember között menni. A rajtdobogót láttuk, a céldobogót várjuk. Harmadik győzelmünk idén, egy verseny van vissza, bizakodunk és nagyon-nagyon jó élményeket viszünk innen haza.
Cél a bajnoki cím, volt borúlátóbb korszakunk is idén, most egy picit jobban állunk, de az utolsó futamon is koncentrálnunk kell, mert szoros a verseny.
Kocsis Imre (ORB2 2. hely): Nagyon jó volt, jól éreztük magunkat. Másfél hónapja nem ültünk autóban, ezért óvatosan kezdtünk, mert nagyon gyors pálya volt és nagyon dobálós, nem akartam ott kiesni. A Power Stage-en majdnem eldobtuk az autót mert kicsit túlvállaltam és beestünk a bozótba, ahol leállt a motor, de így is tudtunk jönni egy harmadik időt. Ehhez az is kellett, hogy ismertem a Rábaringet, mentem rajta korábban Suzukival, és kamatoztattuk ezt a tudást. Köszönjük mindenkinek a támogatását, hatalmas szurkolást kaptunk, Zirciek vagyunk, úgyhogy ez hazai verseny nekünk.
Zoltán Kevin (ORB2 3. hely): Fárasztó volt. Kaptunk egy defektet a Rábaring végén, úgy jöttünk 5 kilométert. A Poweren elértük a második helyet, abszolútban harmadikak lettünk, így végül is boldog vagyok. Voltak technikai hibáink, a kuplunggal is szenvedtünk, a városi gyorsaságin légtömegmérő problémánk volt ezért második fokozatban szinte alapjáraton tudtunk csak végigmenni rajta. Próbáltuk ledolgozni a hátrányt, így sikerült. Magunkkal elégedett vagyok, a pályák is jók voltak, köszönjük, hogy itt lehettünk.